Intézményünk a Somogy Megyei Dr Takács Imre Szociális Otthon, hosszú ideje látja el Alapító Okiratban megjelölt feladatait.. 1949 augusztus 26-án nyitotta meg kapuit, és a kezdetektől a társadalom elesett, mentálisan sérült tagjainak nyújtott menedéket. Időközben többször változott az intézmény struktúrája és ezzel együtt a befogadó képessége is. 1993-ban egyesült a valamikori egészségügyi gyermekotthonnal, majd 2011 január 1-én új telephellyel bővült, a patalomi Park Szociális Otthonnal.                    A székhelyen száz pszichiátriai betegről és harminc súlyos, halmozottan sérült fogyatékos emberről gondoskodunk, a telephely intézményben pedig százöt időskorút, illetve harmincöt pszichiátriai beteget látnak el.                    Az utóbbi 20 évben jelentős fejlődésen mentünk keresztül, aminek során számottevően megújultak a tárgyi feltételek. A fejlődés következményeként mára, határozatlan idejű működési engedéllyel rendelkezünk. Az elmúlt néhány évben humánerőforrás problémáink adódtak, ami az üres álláshelyek be töltetlenségében nyilvánult meg. Főként a szakdolgozói kört érinti a munkaerő hiánya. A TÁMOP-5.3.1.-B-2-12 „Roma emberek képzésbe ágyazott foglalkoztatása” című projekt, amely a roma származású nők munkába állását hivatott elősegíteni, az intézmény számára is hiánypótló.                     Projektünk címe, „Segíts, hogy segíthessünk”, kettős jelentőséggel bír. Egyrészt a roma nőkben rejlő erőforrás kiaknázását jelenti, azt a társadalom által biztosított lehetőséget, amelynek során megmutathatják értékeiket. Feltételezi és megkívánja a segítő attitűd meglétét, a motivációt a szociális segítői pályán való elinduláshoz. Munkaerő piaci szempontból és átvitt értelemben is aktív eszköz, hiszen a munka világából kiszorult emberek azonnali foglalkoztatását, ezen keresztül pedig a felemelkedés útján való elindulást eredményezi. Projektünk 2014 november 1-el indult, hat főnek tudunk tizenöt hónapon keresztül feladatot adni. A program végeztével velük szeretném feltölteni a jelenleg betöltetlen, üres álláshelyek egy részét.




Szeretettel üdvözli Önt: 
Gárdonyi-Pál László igazgató